Gábor Dénes életéről és munkásságáról szóló sorozatunk harmadik részéhez érkeztünk ma el. Miután az első részben fiatalságáról és iskoláiról írtunk, a második részben az iskolapadtól a holográfia ötletéig tekintettük át életét, ma a korszakalkotó ötletet követő pályáról emlékezünk meg.

Egy héttel ezelőtt ott hagytuk abba történetünket, hogy 1947 tavaszán egy teniszpályán született meg a holográfia elmélete Gábor Dénes fejében, miközben az elekronmikroszkóp képalkotásának javíthatóságán gondolkozott, majd egy év kísérletezést követően publikálta és szabadalmaztatta találmányát.

Gábor az 1948-as évben döntött úgy, hogy megválik a British Thomson-Houston Társaságtól. Londonba költözött, hogy az Imperial College (balra) elektronikai docenseként elektronoptikát tanítson. Ekkor, bő 15 évre elvesztette érdeklődését a holográfia iránt, amelynek oka az a már többször említett probléma, hogy az ötlet megszületésekor nem állt rendelkezésre olyan koherens fényforrás, amellyel valódi hologramokat lehetett készíteni. Gábor Dénes figyelme az 1960-as években terelődött ismét tulajdon találmánya felé, amikor a lézer megalkotásával elhárult az említett akadály.

Közeli barátja, Thomas Edward Allibone szerint az egyetemi légkör nagyon serkentően hatott Gáborra. Feleségével közel lakott munkahelyéhez, ezért több szabad ideje maradt gondolkozásra, ráadásul számos ifjú elmét gyűjthetett maga köré, akikkel az őt foglalkoztató problémákon dolgozhatott. Egyes anekdoták szerint Gábor Dénes szigorúan ügyelt a napi rutinjára: naponta borotválkozott, amiről azt állította, hogy ekkor jutnak eszébe legjobb gondolatai, sőt a szokás hasznosságára állítólag rendszeresen figyelmeztette a szakállas egyetemistákat is. 

1958-ban az alkalmazott elektronika professzorává nevezik ki, a tanítástól ezzel együtt visszavonul, de 1967-es nyugdíjba vonulásáig aktív kutatómunkát végez egyetemi laborjában. Ekkor többek között olyan kérdések foglalkoztatják, mint a sík televízió képcső megalkotása. Neki magának végül is nem sikerül az Imperial College falain belül megalkotnia a technológiát, de az első sík képcső működése, amelyet később a Sinclair mutatott be, Gábor elvein alapszik.

Az ötvenes évektől a fizika mellett új téma is elkezdik foglalkoztatni: nevezetesen a társadalom jövője. Fizikusi és feltalálói minősége mellett szociális íróvá avanzsál. 1963-ban megjelent, Találjuk fel a jövőt! (jobbra) című könyvében a társadalmat fenyegető problémákról – az atomháborúról, a szegénységről, a társadalmi egyenlőtlenségről, az energiaforrások lehetséges kimerüléséről – értekezik, miközben hangsúlyozza a tudósok és feltalálók társadalmi felelősségvállalásának szükségességét. Ezt a művét két további könyve is követi a témában. 1970-ben adja ki Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk című kötetét, majd 1972-ben publikálja Érett társadalom című munkáját.

Miközben Gábor oktat, kutat és publikál, a tudományos közösség is rádöbben milyen nagy jövő rejlik a holográfia technológiájában. Ennek köszönhetőn, hogy 1971-ben Gábor Dénes ötletét a legnagyobb tudományos elismeréssel jutalmazzák: „a holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásáért” fizikai Nobel-díjat kap.

Az 1971. év Nobel-díjasai balról jobbra: Simon Kuznets (közgazdaság), Pablo Neruda (irodalom), Earl Sutherland (orvostudomány), Gerhard Herzberg (kémai) és Gábor Dénes (fizika)

Gábor Dénes 1967-ben vonult nyugdíjba. Bár szabadideje jelentős részét Olaszországban töltötte, tanácsadóként részt vett az Imperial College falain belül zajló, valamint az amerikai CBS Laboratories elektronikai kutatásaiban is.

Gábor Dénes 1974-ben súlyos agyvérzést szenvedett. Öt évvel később, 1979. február 9-én hunyt el Londonban.

Forrás: Holográfia és Humanizmus (Novofer, 1998), Wikipédia, gabordenes.mtak.hu